All for Joomla All for Webmasters

Gödöllő másodszor

Értékelés:
(0 szavazat)

Október úgy néz ki erős hónap a vasútmodellezésben, ezen a hétvégén Gödöllői Királyi Kastélyba látogattam el, ahol 24-72.-én rendezték meg a II. Gödöllői Vasútmodell kiállítást.

Mikor a TEMOFESZT beszámolóban azt írtam, hogy keresve sem lehetne egy ilyen rendezvénynek jobb helyet találni, még nem sejtettem, hogy a léc mehet feljebb is.

A Gödöllői Királyi Kastély egyszerűen lenyűgöző, úgy kívülről, mint belülről. A helyszín már önmagában eladna bármely rendezvényt, de úgy gondolom ennek a kiállításnak erre igazán nem volt szüksége, viszont azáltal, hogy itt rendezték meg, különleges pluszt adott. Nagy terem, roppant belmagasság de mégis világos, komfortos környezet.

Az októberi menetrend egyébként is feszített volt, 11.-én indult a V. TEMOFESZT, majd pont ugyanezen a napon a kecskeméti TGV2000 Vasútmodellező Klub nyitott egy kiállítást mellyel meg kívánták ünnepelni fennállásuk 20. születésnapját (ide sajnos a meghívás ellenére sem tudtam elmenni), hó végén pedig Gödöllő lett a vasútmodellezők célpontja.

A két kiállítást megjárva óhatatlanul felmerül a kérdés, melyik tetszett jobban. Előre elárul, az állás döntetlen, legalábbis ami az én élményeimet illeti. A TEMOFESZT grandiózus, de a vásárra és a modulos játékra van kihegyezve, míg Gödöllő (itt sajnos csak a város nevére hivatkozhatok, mert fantázianevet nem mellékeltek az eseményhez :-D ) egyértelműen a terepasztalokkal hódít. Így aztán nem is igazán lehet a két rendezvényt összehasonlítani, nem is nagyon mennék bele a különbségek felsorolásába, inkább elmesélem mi az ami tetszett.

Első benyomásként a hely, tudom, hogy nagyon sokszor használom ezt a kifejezést, de nagyon EU-s volt. Értem ez alatt (mivel még nem voltam külföldi kiállításon), hogy valahogy így képzelem el azt a helyszínt ahova mondjuk egy német is szervezne kiállítást.

Alapterületre nem volt túl nagy, de látnivaló akadt bőven. Az első ami nagyon szimpatikus volt, hogy voltak bemutatók amit én korábban más rendezvényeken hiányoltam. BaTTka fákat gyártott mindenki szem láttára, és próbált kétfelé figyelni, mert míg a fákkal pepecsel, közben záporoztak a kérdések. Kint volt Váltógyártó, aki széntén a közönség előtt készítette a kitérőket, meg is lepődtem, hogy milyen egyszerű szerszámparkkal dolgozik, illetve magán az ember is, eddig még nem találkoztam vele, és a fórumból egy egészen más karakterre gondoltam volna. Azt viszont sajnáltam, hogy eldugták őket egy sarokba, ráadásul elég szűkös volt a hely is arrafelé, persze lehet hogy mindez azért volt, mert vasárnap délelőtt látogattam meg a rendezvényt.

A terem közepét Gyenes György 1:32-es méretarányú modelljei uralták, sajnáltam, hogy csak vitrinben voltak láthatók, szívesen néztem volna meg mozgás közben is az állományt. (Fogadok, hogy a kiállított darabokon felül van még mit mutatnia.)

A tér többi részét nagyjából két szekcióra lehetett bontani, a kereskedők, és a többi kiállított terepasztal. Kereskedelem szempontjából a Viessmann és a Flexmodell volt jelen. Mindenkinél volt akciózás, de nekem még így is borsosnak tűntek az árak. (De hát ez csak pénztárca kérdése, voltak bőven érdeklődők és ebből kifolyólag vásárlók is, legalábbis én ezt gondolom.)

A kiállított terepasztalokra szavunk nem lehetett, félkész, barkács vagy gagyi megoldás itt nem volt. Minden kiállító a profi és a munkájára igényes kategóriát képviselte. A látvány egyszerűen leírhatatlan, ez az amit tényleg látni kell. De hogy ne csak dicsérjem a rendezvényt itt az kiemelnék egy negatívumot, ez pedig nem más mint az a fránya ám felettébb esztétikus kötélből készült "villanypásztor" amivel igyekeztek minden asztaltól úgy egy méteres darabot elkeríteni. Persze egyrészt érthető, hiszen ha az én asztalom lenne, én sem örülnék, ha bármi amit nagy gonddal elkészítettem áldozatul esne egy rossz mozdulatnak, de látogatóként engem zavart. (Mondjuk én nem vagyok az a mindent megtapogatós fajta.) Itt a probléma pusztán az volt (amiben meg lehet megint én vagyok a hibás), hogy felkészültem egy-két asztalból, hogy mit és hogyan szeretnék lefényképezni, de a terepasztalok puszta mérete illetve az ehhez hozzáadott +1 méteres biztonsági sáv, már zavaróan rontotta 10 éves fotómasinám hatásfokát. Míg a TEMOFESZT-en szinte minden szemmagasságban volt, itt a többség derék vagy egy picit a felett, és ezért lettek a képeim olyanok amilyenek. Ugyanezt biztos nem tartotta akkora problémának egy mellettem lévő úr, bár tegyük hozzá neki alkarnyi optikában végződött a masinája. :-)

Míg korábban szándékosan nem írtam saját méretarányukról, most viszont kimondottan ezzel foglalkoznék. Lezlinilzen terepasztala egyszerűen elvarázsolt. A weboldalát és a Facebook oldalát is folyamatosan követem, de így a szemem előtt még csodálatosabb a dolog, ezúton is egy nagy gratula, igazán szép munka. Sajnáltam nagyon, hogy a kordonon kívülről fényképezhettem csak, de nem volt pofám megkérni, hogy ugyan engedjen már beljebb, mert béna gépem, így szépen maradtam kívül. A korábban látott képek alapján kisebbnek gondoltam az asztalt, egyszerűen elgondolni sem merem, mennyi időt, energiát és pénzt kell fordítani egy ilyen mű elkészítéséhez.

Szintén a TT méretarány hírnevét öregbítette ZolTTán, aki a szegedi körfűtőház és környékének miniatűr másával állt a publikum elé, megfejelve pár diorámával, és egy minikiállítással. Szavakat itt is nehéz találni, szuper, szuper, szuper, természetesen neki is jár a gratula, illetve egy különdíj is, mégpedig a leginteraktívabb kiállító. (Ez persze csak az én benyomásaim és azon rövid idő alapján gondolom így, amit kint töltöttem.) Ahogy észrevettem, a kiállítók közül talán ő igyekezett a legtöbb látogatóval beszédbe elegyedni, néha az asztalról, néha a diorámákról, de nagyon igyekezett megtalálni a kapcsolatot a látogatókkal. Igyekeztem inkognitóban maradni, mert nem igazán beszélgettünk még egymással, így nem akartam feltartani, hiszen szemmel láthatólag valaki mindig érdeklődött. Majd a klubtalálkozón jól meggratulálom, és remélem tudok majd vele pár szót váltani, bár a mellékelt képekből az utolsó úgyis lebuktat, mert azt ő maga készítette, amit ezúton is köszönök neki. Bár azt nem tudom rajtam kívül hány embertől szedte el a fényképezőjét :-D.

Jöjjenek a képek:


"Indul a bakterház" dioráma, nyugodjék békében Olvasztó Imre (Bendegúz).


-Nyissa má fő kend az a sorompót !!!!

 
Fűtőház és állomásépület.


Fura farm.


Wartburg, Pepsi, Fabulon... 


Ezt az igazi szőlősgazdák is irigyelnék.


A legjobban megvilágított asztal a kiállításon.


Az ördög a részletekben rejlik, vajon kinek jutott eszébe egy régi úthengert bevagonírozni?! Like!


Motorozás a hegyekben, de vajon ki ült az oldalkocsiban?!


Induláshoz készülődve.


Amerika és Európa egy képen. Mondjuk én ezt a golfot kicsit leültetném :-)


Férj és feleség együtt dolgozik, csak ki ezt, ki azt...


Pályaudvar életkép.


Ottó és Zoli vasárnap is nyitva...


Bár nem biztos, hogy jót tesz a boltnak, ha mellette a rendőr igazoltat!


Mk48, a kedvenc...


Ilyen az, ha a valaki nem várja ki a sorát. A piros ezerötös azért büntet...


Vajon kié a trabi?!


Tuning Nohab.


A szegedi körfűtőház belülről. (Most már én is tudom mi van benne.)

Köszönöm mindenkinek aki eddig kitartott, természetesen nem ennyi kép készült, a többit megnézhetitek a Fűtőház Flickr oldalán. (Link).

Ha tetszett a cikk, látogasd meg a Fűtőház Facebook oldalát, ahol lájkolhatsz is minket! (Link)

 

Tovább a kategóriában: « TEMOFESZT 2013 Az első év »